Ez itt a reklám helye - Power Jóga

Már régóta kacérkodok a gondolattal, hogy ki kéne próbálni a jógát. A bajom csak az volt vele, hogy nem vagyok az a típus, aki lótusz ülésben képes ülni fél órát, és közben zümmög. (persze evvel nem szándékom megsérteni a jóga ezen műfaját űzőket)

Egy kis utána olvasás után esett a választás a power jógára.

"A power jóga során a mozdulatok végrehajtása a légzés ütemére történik, egy pozíció egy hosszú kilégzésig tart. A ritmus felgyorsítása feljebb pumpálja a pulzust, így a power jóga a szívet és a keringési rendszert is megedzi, na meg a karcsúsodást is kilátásba helyezi. A feszes forma elérését segíti az is, hogy a mozgásforma a jóga legintenzívebb izommunkát megkívánó pozícioit válogatja össze, így a szálkás delta örömét is megtapasztalhatod, ráadásul súlyzók használata nélkül. A gyorsabb tempó mindezek mellett azt is megmutatja, milyen harmonikusan folynak egymás a klasszikus ászanák, tested kecses pózból pózba görgetése pedig igazi szépélménnyel ajándékoz meg.

A power jóga kidomorítja az ősi mozdulatok sportos jellegét, de nem feledkezik meg a jóga lelki harmóniát támogató oldaláról sem. Az izmok hatékony karbantartása és a testet felszabadító lazítás mellett így szellemileg is feltöltődhetsz, és kívül-belül újult energiával vághatsz neki a hétköznapoknak" (ismertető innen)

Pénteken siettem haza a munkából, mert Főnudlival este 6-ra voltunk bejelentkezve a Dallos Pilates Studioba. Bevallom erősen pesszimista voltam a dolgot illetően, mert az én hajlékonyságommal, és annak tudatában, hogy már egy éve nem mozogtam semmit, nem sok jóra számítottam magamtól.

Aztán elkezdődött az óra. Az oktató azt mondta, hogy akkor lesz jó, ha már nem az erőlködésről szól a dolog, hanem élvezni fogjuk a mozdulatokat. Na azt hiszem, ez nálam még egy kicsit odébb lesz. De úgy gondolom, hogy minden tőlem telhetőt megtettem, és megpróbáltam becsülettel végrehajtani a gyakorlatokat. Nagyon tetszett, mert az egész egy lassú tánchoz hasonlított, és a tánc közel áll a szívemhez, úgyhogy hamar összebarátkoztunk.

Az óra végeztével nem éreztem, hogy annyira elfáradtam volna, sőt inkább nagyon könnyűnek éreztem magam, mint aki 10 cm-rel a föld felett jár, csak úgy lebegtek a végtagjaim.

Aztán eljött a szombat reggel, és vele együtt a fekete leves. Mindkettőnknek olyan izomláza volt (és még van is), hogy alig bírtunk kikelni az ágyból. Tulajdonképpen a fülcimpámat, és a kis lábujjamat leszámítva azt hiszem minden egyes porcikám izomlázas. Sőt, nem is gondoltam volna, hogy az embernek ennyiféle helyen van izma, ami fájni tud.

Mivel aztán mozdulni nem nagyon tudtunk, kicsit jobban utánaolvastam a neten a power jóga jótékony következményeinek, és már jobb szívvel türtem az izomlázzal járó fájdalmat.

A Power Jóga rendszeres művelése erősíti a testet, a gerincet egészségesen tartja, a hajlékonyságot nagyban fokozza, kiegyensúlyozottá tesz, fejleszti a koncentráló képességet, oldja a stresszt, felkészít a terhességre és a szülésre.

És valljuk be töredelmesen, a 8-10 óra íróasztal melletti ülés nem igazán tesz jót sem a gerincemnek, és nem igazán segít a sportos alkat kialakításában sem, és mivel a könyvelés nem épp egy stresszmentes munkának, azt hiszem, jól választottunk.

Ezért Főnudlival úgy döntöttünk, hogy szembenézve az izomlázzal töltött hétvégékkel, vállaljuk a kockázatot, és rendszeres látogatói leszünk az órának.

Ígérem, ha már spárgázni is könnyedén fogok tudni, arról külön bejegyzés születik.

Kerstin Gier - Férfiak és egyéb katasztrófák

A következő olvasmány a karácsonyra kapott könyvek sorában. Pénteken Budapestre utaztam, és mivel Győrzámoly és Budapest között a közlekedés még jóindulattal sem mondható zökkenőmentesnek (1 óra várakozás Győrben), így elsők között került a könyv a táskába.

Íme a tartalom:
"Németország modern női sikerírója azt kínálj olvasóinak, amiből ma a legkevesebb van: felhőtlen humor, önfeledt vihogást, könnytörülgetős, térdcsapkodós hahotázást. Görbe tükröt tart a magukat istennek képzelő férfiak elé, ugyanakkor segít elfogadtatni velünk saját gyengéinket és emlékeztet bennünket rejtett értékeinkre. Judith, a 26 éves "nyugdíjas" egyetemista elégedetlen az életével. Izomagyú barátja fontossági sorrendjében ő csak a kerékpározás után szerepel, és folyamatosan harcban áll a kilóival, pattanásaival. Barátnői helyzete sem rózsásabb: Susanna elsüllyed egy gusztustalan haspók mellett, Katját gátlástalanul csalja a barátja, Bille fejét pedig elcsavarja egy korlátolt, nagyképű alak. Hősnőnket azonban helyzetkomikumokban bővelkedő magánéleti kudarcai nyílegyenesen vezetik az öntudatos önmegvalósítás felé. A négy barátnő a nagy Ő keresése közben egyik groteszk-humoros kalandból a másikba csöppen, egészen a könyv meglepő végkifejletéig.
Hogy ez leginkább a Családom és egyéb állatfajták újat kori megfelelője?
Mondhatnánk, fiatalkori önmagunkon nevetünk, vagy éppen azon, hogy mi is itt tartunk majd pár év múlva?
Legyen akár férfi, akár ő a kedves olvasó, bátran engedje át magát ennek a történetnek, és hagyja kiragadni magát azok közül, akik mindig mindent nagyon komolyan vesznek...
Az első sortól az utolsóig garantált szórakozás, ami nem véletlen: Németországban film készült belőle, könyveit eddig 2 millió példányban adták el.
És ha nem volt elég, keressék a szerzőnő korábbi, Halálom után felbontandó című sikerkönyvét is!"

Elolvasva a fülszöveget, nagyon ígéretesnek tűnt a könyv. Elvégre örök téma, hogy a lányok a kilókkal és a pattanásaikkal küzdenek, hogy a pasik nem úgy bánnak velük, ahogy azt megérdemlik, és természetesen, hogy mindenki keresi a nagy Ő-t.
A történet nagyon hasonlít az angol Bridget Jones naplója-ra, és a magyar Állítsátok meg Terézanyut!-ra, dehát nyílván Németországban is vannak szingli lányok, akik szerelemre és megértő pasira vágynak.

Az írónő stílusa tényleg jó, és vannak szórakoztató részek a könyvben, én mégis olyan se eleje, se vége történetnek találtam. Legalábbis a fülszövegben ígért "meglepő végkifejlet" elmaradt. Továbbá engem nagyon zavart a sok szereplő, a sok név, mert a végére már azt sem tudtam, hogy ki kivel van.
Természetesen aztán mindenki megtalálta a magához való párt, és bár a könyvből nem derül ki, valószínűleg mindenki boldogan él azóta is, ha meg nem halt.

A könyv nagyon könnyen és gyorsan olvasható. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Győrzámoly-Budapest oda-vissza úton ki is olvastam a majdnem 400 oldalas könyvet.
Bár az idő eltöltésére jó volt, azért nem keresem a könyvesboltban az írónő másik könyvét, mert engem nem győzött meg.

Pata Negra Tapas Bar Budapest, Kálvin tér

2-3 havonta székhelyünket áttesszük egy hétvége erejéig Budapestre. Ilyenkor nem Főnudli jön haza, hanem én utazom hozzá, és csatangolós hétvégét tartunk.

Mivel ezen a hétvégén mégis csak Valentin-nap van, meg olyan évforduló-féleség is, péntek este elmentünk vacsorázni.

Mivel szeretünk újdonságokat, és külföldi ízeket kipróbálni, ezért esett a választás egy spanyol étteremre.

Bár én már kétszer is voltam Spanolyországban, sajnos nem volt alkalmam kipróbálni az autentikus spanyol ételeket.

Péntek este 9 körül értünk az Pata Negra Tapas Bár-ba, és mivel nem foglaltunk előre asztalt, csak a pultnál kaptunk helyet. Az étterem nem túl nagy, kis asztalokkal, hangulatos zenével. Először nem tetszett, hogy nem tudjuk asztalnál elfogyasztani a vacsoránkat, de aztán a pultnál tényleg bár jellege lett a vacsinak, és közelről élvezhettem azt a nyüzsgést, lendületet és forgatagot, ami az étteremre jellemző volt.

Egy kedves, segítőkész pincér azonnal hozta az étlapot, és mivel először voltunk ilyen helyen, és az ételekben sem voltunk jártasak, tanácsot kértem, mit és hogyan érdemes enni.

A tapas a spanyol gasztronómia egyik jellegzetessége. A legtöbb bárban és étteremben a szeszes italok mellé szolgálják fel. A tapas rendkívül sokféle, tulajdonképpen bármiből lehet, amit kis adagokra fel lehet osztani: apró szendvics, kolbászkák, sonka stb. Az itt élők gyakran beülnek kedvenc bárjukba, és borozgatás mellett egy-egy falatnyi tapast rágcsálnak. A szó eredetének legelterjedtebb változata szerint annak idején a boros poharakra kistányért raktak, hogy ne szálljon bele a por vagy ne másszanak bele ízeltlábúak. Ezekre a kistányérokra, fedőkre rakták azokat az apró falatokat, amelyeket a bor mellé fogyasztottak. A fedő spanyolul tapa, s valószínűleg innen ered a tapas elnevezés.

Mi a szeszes ital helyett csak üdítőt ittunk, a pincér jobbnál-jobb ajánlataiból csak nehezen tudtunk választani.

Végül aztán Főnudli pan catalan-t (katalán kenyeret, paradicsommal és olivaolajjal), albondigas de carne-t (húsgolyók fűszeres paradicsomszószban) és aceitunas-t (olivabogyó fekete, zöld vegyesen, száras caprival) választotta, bár a caribogyót nem volt hajlandó megkóstolni, hiába mondtam, hogy finom. Én azért ennél jóval bátrabb voltam, hiszen egyből a tengeri kütyüket kerestem az étlapon. Végül chipirones a la pancha (bébi tintahal vaslapon sütve) és brocheta de pollo (citromos csirkenyárs) landolt a tányéromon.

Egy jó beszélgetés mellett minden elfogyott a tányérokról, és bár nem ettük pukkadásig magunkat, jól laktunk a falatkákkal.

Nem vagyok édesszájú, de már az interneten lévő étlapon kinéztem magamnak a sorbete de limón-t (citrom szorbet). Itt ismét megbizonyosodhattunk pincérünk kedvességéről, hiszen hiába volt tele az étterem annyira, hogy már azt sem tudták, hova ültessék le a vendégeket, volt ideje rá, hogy elmesélje, hogy is készül az édesség. Volt némi fogalmam az desszert elkészítési módjáról, de ez egy pezsgővel készített változat volt. Bár ez nem egy bonyolúlt desszert, be kell vallanom, hogy mennyei volt, és méltóképpen koronázta meg, az amúgy is csodálatos estét.

Amatőr módon fényképezőgépet nem vittünk, így nem tudtam megörökíteni az étel-remekeket, de biztos vagyok benne, hogy még a közeljövőben visszatérünk, hiszen mindenképpen végig kell enni az étlapot, és akkor nem hagyom itthon a masinát.

Elizabeth Gilbert - Eat, pray, love (Ízek, imák, szerelmek)

Karácsonyra szinte mindenki meglepett egy könyvvel, így kupacban várakoznak a könyvespolc szélén, míg sorra nem kerülnek, és míg elolvasás után bekategórizálom őket és a megfelelő helyre kerülnek a könyvek rendszerében.

Így foglalhatja el méltó helyét a polcon ezek után ez a könyv is:

Íme a fülszöveg:

"Elizabeth Gilbert önéletrajzi regénye spirituális utazásra hívja olvasóit, vele együtt tanulhatjuk meg, mit jelent megismerni, megszeretni, és ha kell, elengedni az embereket.

Elizabeth harmincas, sikeres nő - volt. Gazdag férj, álomház, fényes karrier. Egyik pillanatra a másikra az élete mégis romokban hevert, látszólag ok nélkül. Egy szörnyű válás és az azt követő depresszió után, megmérgezett kapcsolatokkal a háta mögött nekivágott a nagyvilágnak, hogy végre rájöjjön, ki is ő, és mit akar az élettől.

Zarándoklata Itáliába, Indiába és Indonéziába vezet, ahol olasz dzsigolók, indiai guruk, indonéz gyógyítók között bizonyítja, hogy mind a boldog pillanatokat keressük, akármelyik szegletében élünk is e világnak.

Őszinte, humoros és mély érzelmű könyve mindannyiunknak szól, akik ébredtünk már úgy, hogy "ettől a naptól kedve változtatok az életemen".

EGY NŐ, AKI NEM AKART TÖBBÉ MEGFELELNI.

EGY NŐ, AKI ELENGEDTE A JELENÉT ÉS MEGTALÁLTA A BOLDOGSÁGÁT.

EGY NŐ, AKIBEN MAGUNKRA ISMERHETÜNK."

Úgy gondolom, mindenki életében van egy olyan pillanat, amikor úgy dönt, "most vagy soha" alapon, változtatnia kell az életén.

Liz egy harmincas éveiben járó nő, aki azt hiszi, tökéletes életet él, hiszen férjnél van, egy gyönyörű házban lakik, és megvan minden. Aztán egyszer csak rádöbben, hogy ez nem ő, és ő nem ezt az életet akarja élni. Összeroppan, elválik a férjétől, és útnak indul, hogy egy év alatt megtalálja önmagát.

A könyv első részében az Itália felfedezését írja le. Tulajdonképpen végigeszi Olaszországot, bejárja a híres városokat, és rengeteg barátot szerez. Kb. az első 10 oldal olvasása után megállapítottam, hogy nagyon tetszik az írónő stílusa, és nem bírtam letenni a könyvet. Az Itália út olyan volt számomra, mint egy videofilm, amit gyorsítva nézek, és itt-ott visszakapcsolom normál módba egy-egy történet erejéig. Mondhatnám azt is, hogy ugyanolyan zaklatott, csapongó, mint amilyen Liz lelkiállapota lehetett, miután rájött, hogy romokban az élete. Aztán jön India, a meditáció, és a megnyugvás. Ezt a részt egy kicsit vontatottnak találtam, és nem pörögtek úgy a lapok, de csak a végére értem, miután képzeletben Lizzel együtt átmeditáltam 4 hónapot, és tanúja lettem, ahogy megnyugszik, és megtalálja önmagát, hogy aztán magabiztosan nekivághasson az ismeretlennek, és felfedezze Indonéziát. Indonéziában szintén rengeteg barátra tesz szert, segít másokon, és kész arra, hogy egy szerető képében végleg lezárja a múltját, és új életet kezdve térjen haza újra Amerikába.

Bár az interneten kapott ez a könyv hideget és meleget egyaránt, nekem nagyon tetszett. És bár az ember némiképp betekintést nyer a három ország kultúrájába, talál egy-két jó gondolatot az önmegvalósításról, nem egy "hogyan legyünk boldogok" típusú könyvre kell gondolni nagy filozófiai gondolatokkal. Szórakoztató könyv egy nőről (sok másik nő problémájával), aki mer változtatni, és kilépni addigi életéből, hogy a számára megfelelő életformát megtalálja.